A súlyosbodó aszály miatt a kormány 2023 végéig hitelmoratóriumot vezet be a mezőgazdasági vállalkozások beruházási és forgóeszközhiteleire.
28641773
A népszerű Széchenyi GO! konstrukciók után júliustól új termékeket indít útjára a KAVOSZ: jönnek a Széchenyi Kártya Program MAX hitelei, amelyeket az Erste Bank is kínál a kkv ügyfeleinek.
28043057
A GO! után kimaxolják a Széchenyi hitelprogramot. A Széchenyi Kártya MAX konstrukciók 2022. júliustól lesznek elérhetők a vállalkozásoknak. A KAVOSZ friss tájékoztatása alapján összefoglaltuk a feltételeiket.
27543446
Júliustól új hitelfeltételekkel és konstrukcióval folytatódik a kisebb vállalkozások számára nyitva álló Széchenyi Kártya Program. A kamatok emelkednek, de még így is nagyon kedvezményesek lesznek, és jön az Energia Kártya kölcsön is.
27027284
Az első félév rohama után a harmadik negyedévben jelentősen visszaesik a vállalati hitelkereslet. A támogatott hitelkonstrukciók kifutásával előtérbe kerülhetnek a saját forrású banki finanszírozási megoldások.
25548973
Napok maradtak már csak hátra vállalkozásoknak, hogy még igénybe vegyék a szuper kedvezményes újraindítási Széchenyi GO! hiteleket.
23478889
Nem látszik a járván negatív hatása a kis- és középvállalkozások hitelezésében, az állomány folyamatosan nőtt 2019 óta. Különösen az információtechnológiai cégeké.
20809612
A Széchenyi-hitelek jelentős költségvetési többlettámogatást kaptak a két ünnep között. A kedvezményes újraindítási GO! hitelek 2022-ben továbbra is elérhetőek maradnak, de a közzétett üzletszabályzat szerint jellemzően már magasabb kamattal.
18089062
A kabinet tízmilliárdokkal megemelte az elkövetkező években a program támogatására fordítható költségvetési pénzt.
17885413
A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére több állami támogatási program is indult: korábban az NHP, most a Széchenyi GO! hitelek nyújtanak jelentős összegeket és kedvező konstrukciókat. A pozitív elbíráláshoz azonban fontos a megfelelő háttér - olvass tovább, és tudd meg, hogyan biztosíthatod ezt!
17703085
A következő fél évben is élhetnek a vállalkozások a Széchenyi-hitelek kedvező feltételeivel, ami a kamatok jelenlegi növekedési ütemét tekintve egyre vonzóbb megoldás lehet. A Széchenyi Kártya Program egy újabb kölcsönnel is bővül hamarosan, amely kifejezetten a sertéstenyésztők számára lesz elérhető.
17639056
Az uniós átmeneti támogatási keret meghosszabbításával tovább érhetőek el majd a kedvezményes hitel- és garanciaprogramok.
17529601
Az ismert kereskedelmi bankok helyett a pénzügyi vállalkozások nyújtják a kedvezményes vállalati kölcsönt.
16692793
A bankoknál jelenleg a Széchenyi Kártya Program GO! hitelei és a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön is elérhetők, kifejezetten kedvező kamatköltség mellett.
16136749
Az NHP Hajrá hitelkeret kimerülése után sem maradnak kedvezményes vállalati hitel nélkül a hazai vállalkozók. A Széchenyi Kártya Program elemei továbbra is elérhetőek, szeptemberben pedig új elemek is várhatóak, emellett a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt is felvehetik az arra jogosult vállalkozások - cikkünkben annak jártunk utána, hogy melyik kölcsön lehet az ideális választás egy kisvállalkozásnak.
15792508
Szeptember 1-től elérhetővé vált a Széchenyi Lízing GO!, ami 0,5 százalékos kamat mellett érhető el. Ez egy alapvetően új terméknek számít az állami kedvezményes Széchenyi Kártya Program keretében, hiszen mindeddig csak hiteleket kínált a vállalatok számára a program. Így azonban már egy lízingkonstrukcióval is bővült a kínálat, ami az NHP Hajrá kivezetése óta hiányzott a kamattámogatott vállalati hitelek repertoárjából.
15759439
Több nagybanknál is elérhetők a Széchenyi Kártya Újraindítási Program új típusú hitelei, a Széchenyi GO! konstrukciók, melyek célja a koronavírus-járvány utáni időszakban a kis- és középvállalkozások fellendítése.
15200674
Többek között a közbeszerzések gyorsításáról és egy, célzottan a mikrovállalatoknak szóló hitelprogramról is pozitív döntés született a szerdai kormányülésen.
15186406
Véget ért a Magyar Nemzeti Bank által indított NHP Hajrá vállalati hitelprogram. Az elmúlt közel másfél évben többször is bővített, összesen 3000 milliárd forintos keretből 40 ezer vállalkozás jutott forráshoz - hangzott el az MNB péntek délutáni online sajtótájékoztatóját.
15010330
Július 1-jén indult el a Széchenyi Kártya Újraindítási Program, így az állami kedvezmény miatt rendkívül alacsony kamatköltséggel rendelkező GO! vállalkozói hitelek válnak elérhetővé. Ezek a hitelek ugyanakkor ugyanolyan hitelfeltételekkel érhetők el, mint az elmúlt egy évben elérhető Széchenyi hitelek. Így igazi újdonságot csupán a Munkahelymegtartó Hitel kivezetése jelent a vállalati finanszírozás terén.
14994790
Július 1-jétől indul a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében a Széchenyi Kártya Újraindítási Program.
14851987
Újrakalibrált formában válik elérhetővé július 1-től a Széchenyi Kártya Újraindítási Hitelprogram – hangzott el szerdán a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján.
14655496
Hitelre van szüksége a vállalkozásodnak? Megnéztük, hogy az államilag támogatott hitelek közül melyikkel jársz jobban, illetve, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a különböző kölcsönöknek.
13858810
A koronavírus-járvány egyik nagy vesztesei a kis- és középvállalkozások (kkv), őket az állam kedvezményes vállalati hitelekkel igyekszik átsegíteni a krízisen. Erre a célra a Széchenyi-hitelek és az NHP Hajrá is rendelkezésre áll. Az államilag támogatott konstrukcióknál a hitelfeltételeket tekintve nincs számottevő különbség, mégsem mindegy, hogy melyik banknál adja be a vállalkozás az igénylést, a számlavezetéshez kapcsolódó díjak között ugyanis számottevő különbségek lehetnek. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy melyik hitelintézet milyen feltételekkel kínálja a kedvező hitel mellé számlacsomagjait.
11435933
A Bank360.hu Széchenyi Hitel és NHP Hajrá Kalkulátora alapján megvizsgáltuk, melyik termék iránt érdeklődnek leginkább a hazai vállalkozások, de az is kiderül, hogy honnan jön a legtöbb érdeklődés.
10595591
A koronavírus-járvány első hulláma alatt sokan maradtak munka nélkül, a második hullám pedig már javában tart. Ebben a helyzetben az egyik legfontosabb törekvés a vállalkozások részéről a munkahelyek megtartása - ehhez a Széchenyi Kártya Program is segítséget nyújt, hiszen nettó 0,1 százalékos kamattal elérhető a Munkahelymegtartó Hitel. Széchenyi-hitel sorozatunkat ennek a kölcsöntípusnak a bemutatásával kezdjük.
10259615
A Széchenyi Kártya Program legújabb eleme a Széchenyi Turisztikai Kártya, mellyel a turisztikai szektorban dolgozó vállalkozások akár 250 millió forint kedvezményes kölcsönhöz juthatnak. Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb feltételeket.
10254956
A vállalkozásoknak korábban nem sok lehetősége volt a vállalati hitelek összehasonlítására. Ennek most vége, a Bank360.hu NHP Hajrá és Széchenyi hitel kalkulátorokkal néhány kattintás után díjmentesen megtudhatják, milyen feltételekkel igényelhetik a kedvezményes kamatozású kölcsönöket.
9494606
A Széchenyi hitelek és az NHP Hajrá egyaránt a kis- és középvállalkozásokat célozza meg - jelenleg mindkettő a koronavírus járvány negatív gazdasági hatásait igyekszik enyhíteni, illetve mindkettőre igaz, hogy a piaci vállalati hiteleknél kedvezőbb kamatozással vehető fel. Mi akkor a különbség a két program között? Kik vehetik igénybe ezeket a kölcsönöket és milyen feltételekkel? Ezekre a kérdésekre ad választ a Bank360.hu cikke.
9456074
Számos oka lehet annak, ha egy cégnek hitelre van szüksége. Mielőtt elhamarkodott lépéseket tennénk, vagy akár hagynánk elmenni a lehetőséget, érdemes végiggondolni, mit is szeretnénk és milyen elvárásaink lehetnek.
9399236
A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók, a számlaforgalmi adatok és a hitelfelvételi kedv alakulása alapján a szektor gyors visszarendeződésre lehet számítani – derül ki az Erste Bank adataiból.
9262388
Hitelösszeg (Ft)
Futamidő (hó)
bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!