Nem sok ideje maradt azoknak, akik extra állami támogatással szeretnének kistelepülésre költözni, vagy ott lévő ingatlanjukat korszerűsíteni. A június 30-ig 2679 faluban elérhető speciális kedvezmény mellett ugyaneddig vehető igénybe a falusi csokhoz kapcsolódó a kamattámogatott kölcsön és az adóvisszatérítés is.
18983668
A családok egy részének még várnia kell néhány napot, mások már megkapták az szja-visszatérítést, melynek az összege akár a 809 ezer forintot is elérheti személyenként. Összegyűjtöttünk számos lehetőséget, ahol jó helye lehet a visszakapott összegnek.
18737881
A gyermekes családok nagy része még nem tervezte meg, mire költi majd a hamarosan visszaérkező tavalyi személyi jövedelemadóját. Akik viszont már igen, azok lakásfelújításra, hitelvisszafizetésre szánják a pénzt vagy a gyerekeikre költenék.
18179506
A járvány okozta mélypontról 2021-ben egyértelműen visszakapaszkodtak a személyi kölcsönök, és 2022-ben már elérheti a folyósításuk a 2019-es szintet - derül ki a Bank360.hu összeállításából. Az otthonfelújítási támogatás ugyan elvileg konkurense is lehetne ennek a hitelnek, de a valóságban sok esetben még növelte is a keresletet iránta.
18109696
Az állami családtámogatások folyamatos bővülése igazi pénzesőt hozott a gyerekesek vagy gyermeket vállalók számára, de a programok közül 2022-ben több is véget ér. Így aki szeretne kihasználni minden lehetőséget, annak már sietnie kell. Összesítettük, mennyi pénzt lehet kapni támogatásként lakásépítésre vagy vásárlásra.
18109684
Várhatóan még 2022 első felében kimerül a Zöld Otthon Program 200 milliárd forintos kerete
17924398
A kedvező állami támogatások igénybevételével milliókkal is nőhet az ingatlanunk értéke, érdemes azonban arra is figyelni, hogy ezek a változás megjelenjenek a lakásbiztosításunkban is. Aki ezt nem teszi meg, kár esetén nagy meglepetés érheti.
17841622
Az eredetileg tervezett három héthez még 20 napot kapnak azok, akik indulni akarnak a rendkívül kedvező napelemes pályázat ingyen millióiért. A beadási sorrend nem számít, de a pályázni csak úgy lehet, ha már van előszerződésünk a kivitelezővel.
17819245
Magyarországon a gáz, illetve villany árát is állami szabályozás befolyásolja. A koronavírus-járvány gazdasági hatásai azonban ezt az iparágat sem kímélték, a magas inflációról nem is beszélve.
17186683
Habár az otthonfelújítási támogatás segítségével kedvezményesen lehet házunkat modernizálni, az állami támogatás feltétele, hogy előtte minimum egy évet hivatalosan is ott kell lakni. Így a hétvégi házra ezt a támogatást nem lehet felvenni, de a piaci források így is lehetőséget teremthetnek a kisebb munkák elvégzésére.
15658927
A lakásfelújítási támogatás akár 3 millió forinttal, de legfeljebb a felújítási költségek felével segítheti otthonunk korszerűsítését, költségeinket azonban mindenképpen számlákkal kell igazolnunk. Az elszámolt számlákra vonatkozó feltétel pedig az, hogy az anyagköltségnek és a munkadíjnak fele-fele arányban kell azokon szerepelniük. A való életben persze ritkán jön ki a tűpontos felezés, de ez nem is feltétlenül baj. A Bank360 elemzésében egy szoba, az előtér és a fürdőszoba felújításán keresztül szemléltetjük, hogy mi történik, ha a munkaigényesség és anyagköltség szempontjából különböző költségű felújítási munkákat végeztetünk el.
13198138
Mire számíthat az, aki a lakásfelújítási támogatáshoz nem az állami ingatlanfedezetes otthonfelújítási hitelt hívná segítségül, hanem egy szabad felhasználású személyi kölcsönnel teremtené elő az önerőt? A márciusi konstrukciókat hasonlította össze a Bank360.
12897694
Újabb részleteket árult el Novák Katalin a 2021 januárjában induló otthonfelújítási támogatással kapcsolatban. Összefoglaltuk, mit tudunk eddig a maximum hárommillió forintos támogatás feltételeiről.
10982273
Értékeld a Bank360-at!